Bemutatkozás

Bemutatkozás

A Bethesda Gyermekkórház a hazai gyermekgyógyítás egyik központja, másfelől családias méretű kórház, amely lehetővé teszi, hogy az itt gyógyulók és az itt dolgozók családként, közösségként működhessenek együtt.

 

Ars poeticánk lényege, hogy a beteget és családját tekintjük egy egységnek, és minden gyógyító munkánk a holisztikus szemléletet igyekszik követni. Ez a szemlélet akkor lehet csak eredményes, és akkor hiteles, ha munkatársaink családjait is folyamatosan megerősítjük. A Kórház küldetésének alapelve a közösségben gyógyítás (a gyógyító közösség erősítésének folyamatos belső igénye), ami a munkatársaink családjainak közösségünkbe való tudatos bevonását is jelenti. Meggyőződésünk, hogy minél harmonikusabb egy-egy kollégánk családi élete, egyéni testi-lelki egyensúlya, annál jobban tud a munkájára figyelni.

Kórházunk a közép-európai régióban az egyedüli egyházi fenntartású gyermekkórház. A legfontosabb gyermekbetegségekkel foglalkozunk 18 éves korig. Részt veszünk a főváros gyermekügyeleti rendszerében, területi ellátási kötelezettségünk a pesti oldal észak-keleti területeit öleli fel, de fogadunk betegeket Pest megyéből és az ország más területeiről is.

Országos hatáskörű, kiemelt profilunk az égéssérült gyermekek ellátása: a Bethesdában működik az Égéssérült Gyermekeket Ellátó Országos Központ.

A Budapest-Bethel Epilepsziacentrum, amely neurológiánkat is magába foglalja, ugyancsak országosan fogad epilepsziás gyerekeket műtét előtti kivizsgálásra.

Díjak, amiket elismerésül kaptunk

Sokrétű munkát végezünk, a megelőzéstől kezdve, a gyógyításon keresztül, a hazabocsátásig, kórházunk családbarát szemlélete, a munkatársak megbecsülése és aktív kommunikációs munkája számos elismerésben részesült az elmúlt években:

  • 2016-ban és 2018-ban a Nekem Szól! Egészségértési díj fődíját nyertük el.

  • 2019-ben három kórházi osztályunk nyerte el a családbarát kórházi osztály díját.

  • 2019-ben Richter Anna díjat nyert kórházunk a dolgozók kiégésprevenciójának innovatív projektjével.

  • 2019-ben a Magyar Kórházszövetség Szent Piroska ápolásszervezési díjának kiemelt kórháza voltunk.

 

Juttatások

A nálunk dolgozók az illetményen kívül rendszeres juttatásban, költségtérítésben és számos egyéb támogatásban, kedvezményben részesülnek. Nagy hangsúlyt fordítunk arra, hogy munkatársaink családjai felé ingyenes vagy önköltségi áron közösségteremtő szolgálatokat biztosítsunk. Célunk az is, hogy a családtagokat egymással is összeismertessük, így a munkatársi kohéziót fokozzuk.

A kórház több olyan munkát vállal gyermekcsoportok gyógyításának hátterét biztosítva, amiért a fizetség a munkatársak családjainak a javát szolgálja. Így állandó családos állatkerti belépőnk van, amivel az év minden napján 1-1 család ingyenesen tekintheti meg az Állatkertet. Két uszodabérletünk a kórház szomszédságában levő kiváló uszodába ad minden munkatársnak és családtagjainak belépési lehetőséget. Hasonló egyezség révén jutunk rendszeresen családi cirkuszjegyekhez is.

A gyermekek nyári megőrzése, értékes szabadidős programok biztosítása sok család gondja. A Kórház évente 40-60 gyermeknek a krónikusan beteg gondozott betegeinkkel együtt szervez egy hetes napközis tábort az étkezés és a programok ingyenes biztosításával.

Kórházunk orvosai és ápolói biztosítják munkaidő terhére (de plusz bevételt is kapva az extra munkáért) a balatoni Erzsébet táborok egészségügyi ellátását. Így a munkájukat végző gyógyítók családjai az egy hetes turnusokban ingyenesen, teljes ellátás biztosításával nyaralhatnak a minden másnap szolgálatban levő, de a közti napokon szabad idejüket családjukkal töltő kollégáinkkal. Így a nyári hetekben heti váltásban egyszerre nyolc család egymást megismerve közös ingyenes nyaraláson vesz részt, aminek különös plusz hozadéka a családok közti barátságok kialakulása révén a közösség erősödése.

15 éve építettük, és idén újítottuk fel a Kórház igali nyaralóját. Ez a fürdő szomszédságában 5 db 2 ágyas szobával, konyhával, közösségi helyiségekkel és minden kívánatos eszközzel (wifi, 2 laptv, stb.) áll munkatársaink és családjaik rendelkezésére. Családjaink sokszor együtt nyaralnak kórházi támogatással igen olcsón itt is kiváló körülmények között.

Találd meg a helyed nálunk!

Olyan munkatársak kiválasztására törekszünk, akik szívesen dolgoznak egy jó hangulatú, támogató közösségben, családbarát feltételek között. Gyere hozzánk, ha szereted a szakmai kihívásokat és olyan helyet keresel, ahol tényleg Rád van szükség!

Itt dolgozunk

Bethesa utcai kórház

Cím: 1146 Budapest, Bethesda utca 3.

Telefonszám: 06 1 422 2764

Ilka utcai kórház

Cím: 1146 Budapest, Ilka utca 57.

Telefonszám: 06 1 422 2767

+36 1 920 6000
hr@bethesda.hu